185 nap, az annyi, mint körülbelül 26 hét, vagyis egy fél esztendő. Ez az idő lehet sok is, kevés is, mindenesetre, ha várakozásról van szó, akkor bizony inkább az előbbi. Gyorsan a lényegre térek, vagyis elárulom, hogy az említett 185 napos időszak mely két időpont között telt el az életemben.

Az első dátum nem más, mint 2008. december másodika, amikor is a Nokia lerántotta a leplet legújabb felsőkategóriás okostelefonjáról, az N97-es készülékről, melynek érkezéséről akkor még csak annyit lehetett tudni, hogy valamikor 2009 első felére fog esni. Ez ugyebár lehetne akár egy januári időpont is, de persze tudat alatt mindenki sejthette, hogy sokkal inkább egy nyár eleji dátum lesz a befutó.

A második dátum pedig 2009. június 5., vagyis a mai nap, amikor is hosszas várakozást követően végre kézbe vehettem vadonatúj telefonomat, ami természetesen nem más, mint a fél esztendeje bejelentett Nokia N97. Még csak néhány órája mondhatom el magamról, hogy - Európában az elsők közt - újdonsült N97 tulajdonosnak vagyok tekinthető. Izgalommal teli kíváncsisággal vágok bele a telefon mindennapi használatába, nyúzásába és vallatásába, melyről eme blogon keresztül mindenkivel szívesen megosztom a tapasztalataimat. Eddig még sohasem blogoltam, és nemrég még azt sem gondoltam volna, hogy pont egy mobiltelefon lesz az a valami, ami egy majdani blogom tárgyát fogja képezni. No de ezt is megéltük! :) Ja és még valami: a nevem egyszerűen csak „Ben”, ha ez esetleg még nem derült volna ki a blog címéből...

Egyelőre ott tartok, hogy átvettem a friss ropogós csomagot és elkezdtem átnézni, hogy pontosan mit is rejt a készülék doboza. High-end smartphone-ról lévén szó, korántsem meglepő, hogy a telefon körítése sem éppen szegényes, de szavak helyett beszéljenek inkább az alábbi fotók, melyeket nemrég készítettem az N97 kidobozolásáról (még pedig hőn szeretett N82-esemmel). Egyelőre így első körben ennyi, de hamarosan újra jelentkezem. Ígérem akkor már egészen a bekapcsolásig is el fogok jutni. (már ha a sógorom ma esti legénybúcsúját sikerül komolyabb agysejt veszteség nélkül megúsznom – tényleg, ott már az N97-tel fogok fotózni!)