Ahogy az E sorozatú Nokiáknak az e-mailezés és az iroda a szíve-lelke, úgy az N szériás telcsiknek a kamera az egyik legfontosabb alkotóeleme. Sokan úgy vannak vele, hogy minek a telefonba a fényképezőgép, én viszont egy ideje már nem így gondolkodom, hiszen manapság már igenis lehet kapni olyan mobilokat, melyekkel nem csak homályos és pixeles képfoszlányokat lehet megörökíteni. Megsúgom, hogy van nekem egy remek tükörreflexes masinám, de mivel ezt a laza 7-8 kilós szettet nem szívesen cipelem mindenhova magammal, jól jön, ha adott esetben a mobilommal is tudok lövöldözni (mármint képeket). Na, szóval az N97-esemben egy 5 megapixeles fényképezőgép lapul, ami ma már abszolút nem rekordérték, ettől függetlenül nem igazán érzem hiányát a 8 megapixeles szenzornak. A képminőséggel elégedett vagyok, ebben vélhetően komoly szerepe van annak, hogy az ötmillió képpont előtt egy Carl Zeiss optika csücsül. Amiért egy kicsit fáj a szívem, hogy optikai zoom még ebben a csúcs Nokiában sincs, így továbbra is be kell érnem a digitális zoommal, ami annyit ér, mint süketnek a jóreggelt! No persze az autofókusz már nem hiányozhat, és kábé 1-2 másodperc alatt élesre is állítja a témát. Fókuszálás után el is csattanhat a felvétel, az elmentéshez 3-4 másodpercnyi idő kell. Ha gyorsan mozgó témát (pölö a folyton kilométerhiányban szenvedő kislányomat) kell fotózni, bekapcsolom a sorozatfelvevőt, ami villámgyorsan tizennyolc darab 5 megapixeles fotót rögzít, melyek közül aztán a végén egyszerűen ki tudom választani, hogy mely felvételeket szeretném megtartani, és melyek mehetnek a qkába. Nem tudni miért, de a Nokia az N97-be sajnos nem egy ütős xenon vakut, tett, hanem egy LED-es ikerpárt, vagyis a sötétben történő fotózásban továbbra is az N82 a király. Ha közelről fotózunk (például egy gömbszörpöt :) , akkor még elég a LED fénye, de például egy sötét szobát egyszerűen már képtelen normálisan bevilágítani ez a fajta villanó.
Az ISO fényérzékenység szabadon variálható, de azt vettem észre, hogy gyakorlatilag felesleges, mert az automatika korrekten végzi a dolgát. A kamera roppant egyszerű felépítésű menürendszerében gyorsan megtalálható a makró mód (a számtalan szituációs mód között), amivel akár néhány centiméteres távolságból is szuper képeket lehet készíteni. De beszéljenek helyettem inkább maguk a képek:
A végére pedig néhány olyan fotót hagytam, melyeket egy bringás kirándulás közben készítettem: